Rég nem éreztem ezt a furcsa, bájos fáradtságot, amit a váratlanul jó eredménnyel zárult versenyek okoznak. Múlt szombatra a BSI Maratonfüred 42.2 km-ét terveztem megfutni, de csak olyan edzés gyanánt. Úgy gondoltam, hogy 140-150 közti pulzussal végig ketyegem. Erős északi szélben rajtoltunk a badacsonytomaji strandon. Aztán ismét rá kellett jönnöm, hogy én versenyen nem vagyok képes középtempóban edzegetni. No meg az is hamar kiderült, hogy elég jó tempóban haladok különösebb erőfeszítések nélkül. Teltek a kilométerek és 25-nél úgy döntöttem, hogy ráteszek egy kicsit és ha 30-nál esély lesz a 3:30-on belüli eredményre akkor kikormoljuk a gépet. 30 km után sikerült 4:30 körüli ezreket futni, amivel azért eléggé megleptem magam. Kicsit hosszú volt azért az egy órás hajrá, túlságosan besavasodtam, ezért a végén volt egy kis tempócsökkenés. Mindennek ellenére 3:29 lett a vége. Igazán örülök, hogy egy edzsnek indult futásból PB lett, ráadásul erős szembeszélben, szintes pályán.

Ezek után ha Bécsben nem futok 3:25-ön belül, akkor elcsesztem a taperinget. Azért bizakodom erősen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.